Jó itt lenni Magyarországon, itt mindig történik valami: jön valaki vendégségbe, megyünk mi látogatóba, megyünk a városba nézelődni, sétálunk a környéken. Csak a Papa hiányzik, de vele is beszéltem telefonon már kétszer is. Hamarosan itt is lesz, azt mondja. Remélem ő is eljön majd velünk mindenfele. Mostanában nagyon megszerettem a sétakocsikázást, Mama és Papaty lelkesen visznek naponta akár kétszer is.
Kaptam csinos sapkákat, kesztyűket és overállt a hideg örömére. Nagymami kötött nekem roppant sikkes apró egyujjas kesztyűt és nagyon csinos sapkát, Mom horgolt nekem szintén roppant sikkes kalapsapkát, Mama pedig szerzett nekem overállt, amiben állítólag Michelin baba vagyok. Lehet, de legalább nem fázom. :) Láttam a havat is. Gyönyörű látvány, de ha a szél az arcomba fújja, az roppant kellemetlen, akkor még babakocsisétálni sincs kedvem.
Csupa látogató jött már hozzánk, és mind nagyon örült, hogy láthatott engem. Én persze lelkesen bemutattam mindnek a tudományomat és néhányuknak még a nevét is megrpóbáltam megtanulni. De vannak nehéz nevek, amikkel meg sem próbálkoztam. Egyik délután feljöttek Gábor, Adus és az unokatesóm, Máté. Máté roppant aranyos, de a motorom azért mégsem adtam oda neki. Igaz, a képeskönyvét megnézegettem.. Ennek ellenére ő roppant kedvesen megsimogatta a kobakomat, mint valami kisbabát, pedig csak 6 hónappal nagyobb nálam.
Voltam többször is Budakalászon meglátogatni a Nagymamát meg a Nagypapát, és volt, hogy átjött a Márti néni, a Nani néni és a Jóska bácsi is. Ott is nagyon szeretek lenni. Várt rám egy egész berendezett játékpolc, rajta babák, autók, kosárka csipeszekkel. Aztán később találtam tologatható kocsit is magamnak. A cica viszont sajnos még mindig fél tőlem..
No comments:
Post a Comment